udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
32
találat
lapozás: 1-30 | 31-32
Névmutató:
Dimény Haszmann Orsolya
2001. március 2.
Febr. 24-én Eredmények és feladatok a háromszéki néprajzkutatásban címmel néprajzi konferenciát tartottak a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban, a Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete szervezésében. Zömében háromszéki fiatal néprajz-kutatók mutatták be dolgozataikat. Dimény Attila, a Múzeumbarátok Egyesülete elnöke ismertette a rendezvény célját: fiatal néprajzosok bemutatkozása és a háromszéki néprajzkutatás további feladatainak kijelölése. Az előadók között volt Albert Ernő (Sepsiszentgyörgy), Szabó Judit (Kézdivásárhely), Pozsony Ferenc (Kolozsvár-Zabola), Bartalis Izabella (Kézdiszentlélek), Haszmann Orsolya (Kolozsvár-Csernáton), Szőcsné Gazda Enikő (Sepsiszentgyörgy), Hegyeli Attila Klézséről. - A tanácskozás szükséges volt: Háromszék néprajza gazdag, de kevésbé látványos terület a kutató számára, ezért a közelmúltig kevesebbet foglalkoztak vele. /Néprajzos konferencia. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), márc. 2./2005. július 31.
Zágoni Jenő Válogatott írások /Budapest, 2004/ című, Honismeret, egyháztörténelem, életrajzok alcímű kötete a szerző munkásságáról ad képet. Zágoni Jenő Budapesten él, de Székelyföldről származik. Írásaiban jelen van ősei iránti tisztelete, a nagy elődök példaértékű munkássága. A könyv szerzője Kovásznán született 1937-ben. Bibliográfus, történész. Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum nagy tekintélyű könyvtárosa volt. Budapestre áttelepülése után könyvtáros volt, 1997-ről a Magyarországi Baptista Könyvtár igazgatója. Írásaiban a nagy elődöket idézte meg. Írt a baptista missziókról Székelyföldtől Bolíviáig, emlékezett Rákóczira, Bethlenre és Szentkatolnai Bálint Gáborra. Zágoni Jenő eszperantista is, a fordításokkal is foglalkozott. Székelyföldről indult és mindig hivatásának tekintette a székelyek, a csángók szolgálatát. /Haszmann Orsolya: Életmű hat fejezetben. = Csernátoni Füzetek (Csernáton, a csernátoni Bod Péter Közművelődési Egyesület kiadványa), júl./ 2007. augusztus 11.
Csernáton község önkormányzata a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának tiszteletére a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó gondozásában a Kovászna Megyei Tanács támogatásával nyolcvanoldalas, gazdag képanyaggal illusztrált füzetet adott ki – egy leendő falumonográfia előfutáraként. A füzetet Dimény Haszmann Orsolya és Haszmann Pál-Péter szerkesztette. A szerzők a kúriák, udvarházak sokaságát is felvonultatják, a köztéri szobrok, emlékhelyek Csernáton község neves alkotóinak, hírességeinek a galériája. /(sylvester): Csernáton írásban és képekben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 11./2007. október 20.
Csernáton írásban és képekben /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ a címe annak a nyolcvanoldalas, több mint száz színes fotóval illusztrált falufüzetnek, melyet a település első írásos említésének 675. évfordulójára és a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójára jelentetett meg a nagyközség önkormányzata. A kiadványt Haszmann Pál Péter és leánya, D. Haszmann Orsolya írta, szerkesztette. A képeket Dimény Haszmann Árpád készítette. A kiadvány csupán előzménye a közeljövőben kiadásra kerülő átfogó falumonográfiának. /(Iochom): Csernáton írásban és képekben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./2012. május 21.
Id. Haszmann Pálra emlékeztek (Múzeum Alsócsernátonban)
Tegnap, születésének 110. évfordulóján leszármazottjai, rokonai, falusfelei, tisztelői határon innen és túlról rótták le tiszteletüket id. Haszmann Pál (1902–1977) emléke előtt Alsócsernátonban a Damokos–Cseh-kúria előtt felállított óriássátorban.
A kinn rekedtek a kertben hallgatták végig D. Haszmann Orsolya múzeumvezető megnyitó szavait, aki a Kerekes Zoltán operatőrrrel közösen készített hetvenperces dokumentumfilmről szólva elmondta, huszonkét kortárs közéleti személyiség emlékezik a csernátoni múzeum alapítójára. A film megtekintését követően a helyi népi tánccsoportok léptek fel, majd a női és a vegyes kórus az alkalomhoz illő énekeket adott elő. A kulturális műsor után ünnepélyes keretek között avatták fel az id. Haszmann Pál-emlékszobát egykori lakóházában. A nap folyamán tisztelői a kegyelet virágait helyezték el az 1999. szeptember 25-én a Damokos–Cseh-udvarház homlokzatán felavatott, id. Haszmann Pált ábrázoló bronz emlékplakett alá. A múzeum az említett napon vette fel alapítója nevét.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2012. július 17.
Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. február 2.
Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A Csernátoni Haszmann Pál Múzeum és Népfőiskola idei első rendezvénye február 5. és 7. között zajlik, amikor 10–14 óráig csoportonként kétórásra tervezett múzeumi tevékenységre várják az I–VIII. osztályos tanulókat, akik ez idő alatt a háromszéki farsangi szokásokról hallhatnak vetített képes előadást – tudtuk meg Dimény-Haszmann Orsolya muzeológustól.
Azt is közölte: filmvetítés is lesz, amely a híres csernátoni lovas maszkázás múltjába enged betekintést. A kézműves-foglalkozáson farsangi álarcok, maszkok, kiegészítők készülnek különféle technikákkal, de a régi fonóházak életével is lehet ismerkedni.
Április 1. és augusztus 31. között Haszmann László és Haszmann Lajos irányításával folytatódik a székelykapu-faragó mesterek képzése (ez a 2009-ben megkezdett program folytatása), melybe minden érdeklődő mester bekapcsolódhat. Április 2–5. között Gyermekvilág régen és ma címmel múzeumi órát, múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak. A költészet napján, április 11-én a Tollforgató – Betekintés írók, költők műhelyébe nevű rendezvényt szervezik meg. Május 18-án tartják a Betekintő az alkotóműhelybe – bútorfestés, fafaragás, nemezelés című bemutatót, illetve nyitott műhelyfoglalkozást. Május 31-én gyermeknapot ünnepelnek a múzeumkertben a kézdivásárhelyi Bóbita Játszóház közreműködésével.
Június 22-én idén is megszervezik a Múzeumok éjszakáját. Augusztus 17-én nyílik a múzeum anyagából a Csipkecsodák című időszakos kiállítás. Szeptember 6–8. között második alkalommal szervezik meg a Vakációbúcsúztató / KaPoCs, amely összeköt, Élő népművészet a Kárpát-medencében nevű tevékenységüket.
A múzeum idén ünnepeli fennállásnak 40. évfordulóját, melynek jegyében több rendezvényt is tartanak az év során. Az évfordulós ünnepségsorozat kiemelt programjai szeptemberben lesznek: 20–21-én Csernátoni burrogtató címmel állandó kiállítás nyílik a mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény felújított, újra beüzemelt darabjaiból, az eseményt gépésztalálkozóval kötik össze. Szeptember 22-én fotókiállítással és könyvbemutatóval, Múltba néző címmel elevenítik fel a Haszmann Pál Múzeum múltját. A téli hónapokban sem áll meg az élet, próbálnak minél több olyan programot szervezni, amivel a gyerekeket, felnőtteket egyaránt becsalogatják a múzeumba: lesz adventikoszorú-készítés, majd decemberben kézműves- foglalkozások során karácsonyi alkotóműhelyt működtetnek. Ezek mellett továbbra is rendszeresen megjelenik a Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány, amely az indulása óta eltelt több mint húsz év alatt hatvan lapszámot ért meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2013. augusztus 24.
Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak.
D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot.
A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni.
Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével.
Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. szeptember 23.
Haszmann Pál megvalósult álma (Negyvenéves a csernátoni múzeum)
Idős Haszamnn Pál sokat dédelgetett álma negyven esztendeje kapott intézményes keretet, megvalósulása e négy évtized alatt beteljesedett, hiszen a csernátoni múzeum tárgyi örökségünk páratlan gyűjteményét mondhatja magáénak, a körötte kialakult szellemi műhely a magyar nyelvterület minden kis szegletében ismert. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik esztendejét ünnepelte szombaton, ahogy illik, és ahogy kell: saját értékeinek felmutatásával, az ínséges időkben is jövőépítő szellemiség kisugárzásával.
Erős zaj riasztotta szombat reggel a csernátoniakat, olyasféle burrogás, amire még az öregek jól emlékeznek: bő fél évszázada vagy inkább egy szűkebb emberöltő ideje még mindennapos volt az ilyen zaj. Most csak a mezőkövesdiek által az ünnepségre elhozott traktorok vonultak végig a falun, mintegy hívogatóként az ünnepségre. Ami különösebben nem is szükségeltetett, merthogy a déli harangszó után már szép számban gyülekeztek helyiek és vendégek a Damokos-kúria udvarán, csodálták a sorba állított régi masinákat, és sandán kémlelték az eget. A Székely Nemzeti Múzeum olyan, akár egy öreg fa, száznegyven éves gyökerekkel és életerős hajtásokkal – ezek egyike az intézmény csernátoni részlege, mely legenda, az élő múzeum példája, egy nyitott műhely, ahol olyan a hely szelleme, amilyent sehol máshol nem találni – mondta az ünnepi rendezvény megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja emlékeztette az egybegyűlteket, idén ifj. Haszmann Pál a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A múzeum szerepére felhívva a figyelmet kiemelte: a tárgyi örökség fontos identitásképző elem, de hogy ezek megmaradjanak, a tudást is át kell adni, és ebben kiemelten fontos szerepet töltött be és tölt be most is a múzeum. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bonyolult múzeumi rendszerünk gyöngyszemének nevezte a csernátoni részleget, mely élő múzeumnál is tágabb, kisugárzása mindenkit magával ragadó. Köszöntőjében azt kívánta, a múzeum alkalmazottjainak jó sok munkájuk legyen, olyan, aminek értelme, haszna és gyümölcse van. Bölöni Dávid múlt, jelen és jövő összefogójaként méltatta a múzeumot, melynek alapítója és az őt követők értéket hagytak, ezáltal erőt adva a közösségnek – a község polgármestere megköszönte nekik, hogy kultúránk megőrzésének ezt az útját választották. A köszöntőbeszédekre reagálva D. Haszmann Orsolya kiemelte: idős Haszmann Pál álmának valóra válása csak úgy történhetett meg, hogy sokan hittek álmában, a múzeumalapító szellemi örökségének továbbvitele, akár édesapjának, neki is kötelessége, így hát számukra, a család mindenikének számára a múzeumban dolgozni nem munkahelyre járást jelent, hanem életformát. Ennyi szép beszéd hallatán az idő is elpityeregte magát, az ünneplő közönség a kúriába szorult hát, ahol a Jakab Árpád vezette falukórus mutatkozott be. Kinda István néprajzos A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című képes albumot, a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiadványát mutatta be, a D. Haszmann Orsolya által írt könyv a múzeum gyűjteményeinek ismertetése mellett az alapító életrajzát is tartalmazza. A rádiógyűjteményt ismertető és méltató előadások már ismét a szabad ég alatt hangozhattak el, zenei keretben: előtte az Ágoston József vezette férfidalkör, utána a Codex régizene-együttes borús-derűs koncertje szórakoztatta a közönséget (felvételünk). Az ünnepség fénypontját kétségkívül a burrogtató jelentette, erre apróságtól hajlott hátú idősig mindenki kíváncsian várt. A mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményben található, a mezőkövesdi és gyöngyösi szakemberek önzetlen segítségével feljavított traktorok és stabil motorok beindítása nem kis erőfeszítést és türelmet igénylő munka, ha egy-egy gép megkutyálja magát, máris jön a gépész magyarázata: darabos a benzin. De a kitartás mindig meghozza gyümölcsét, minden működőképes motor előbb-utóbb elkezd pöfögni, melyik duruzsolóan, melyik ritkákat rotyogva, és némi előmelegítés után az egyik, Magyarországról ez alkalomra hozott öreg traktor is berobban, a szó legszorosabb értelmében, hogy hangjánál csak füstje nagyobb. Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója, majd Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő nemcsak a gépészszakma rejtelmeire, de a magyar technikai históriára is kitérő magyarázatai közben megszólal aztán szerény hangon a csernátoni gyűjtemény öreg McCormick traktorja is, és a sok búgás és brummogás közt végül a temető kapujából visszahozott Hofherr, melynek gyönyörűen restaurált édestestvére pár perccel korábban a füsttől és bűztől menekülők tapsát mégis kivívta. Ez a Hofherr traktor, mely sok éven át nyakig a mocsárban rejtőzött, a legtöbb munkát igényelte, beindítani is csak egy nappal az ünnepség előtt sikerült a magyarországi gépészeknek, hangját hallva a közönség öröme és lelkesülése nekik is, de a múzeum közösségének is szólt. És napnyugtáig burrogtak a gépek, és duruzsoltak az emberek, míg a nóta is fel nem hangzott.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2013. december 28.
Nemzedékváltás Csernátonban
Hivatalosan muzeológus a besorolása, szeptembertől ő foglalja el a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum szűkre szabott tisztijegyzékében édesapja helyét. Haszmann Orsolya tehát nem a kívülről jöttek bizonyításvágyával, mindent másképp tenni akarásával, egy új korszak megnyitásának szándékával vette át a tájmúzeum irányítását, hanem a feladatába belenevelődött, ebben a sajátos felfogású közegben felnevelkedett, az alapító gondolkodásmódját átvevő és továbbvivő küldetéstudattal, de fiatalos lendülettel és hatalmas elszántsággal. Amire bizony szüksége is lesz, mondja Haszmann Pál, aki akár eddig, úgy ezután is azon igyekszik, hogy megfelelőképp feltarisznyálja utódját.
Úgy belenevelődtem
Haszmann Orsolya magyar–néprajz szakot végzett Kolozsváron, 2004-ben mesterizett néprajzból. Rövid kitérőt követően (erről később még szó lesz) otthon, Csernátonban tanított három évet, ez a megalapozás és a családalapítás időszaka is volt.
– Tulajdonképpen mindig is arra készültem, hogy hazajövök. Már az egyetem utolsó évén besegítettem édesapámnak, legfőképpen azért, hogy tanuljak. És bizonyára tudatosság is volt a részéről abban, hogy kezdett átadni nekem dolgokat, levelezéseket előbb, így kezdtem belelátni abba, hogy milyen kapcsolatrendszer alakult ki a múzeum körül, kit mivel keresnek meg. A leveleket először úgy válaszoltam meg, hogy vele megbeszéltem, vagy az ő válaszait begépeltem, aztán fokozatosan már sok mindent magamtól, és ebbe szépen úgy belenevelődtem. Azt el kell mondani, hogy mi mindannyian itt nőttünk fel, kisgyerekkorunk óta mindenben benne voltunk, az életünk itt zajlott, nekünk a nyár sosem olyan volt, mint más családoknál, hogy elmennek a horvát tengerpartra, vagy ahová tehetik, nekünk a nyár munkával telt mindig, édesapámnak az élete annyira a múzeum, hogy ő, azt lehet mondani, a negyven év alatt sosem volt szabadságon. Ő ebben él, ezáltal mi is itt nyaraltunk, jöttek ide az emberek, mindig változott a társaság, változtak a tevékenységek, és ez így érdekes volt. Ez mind jó volt arra, hogy nemcsak én, hanem az unokatestvéreim is belenevelődtünk ebbe az életformába.
A nagy család
Családról esvén a szó, egy kis kitérőt kell tennünk. Idős Haszmann Pál népes családot hagyott maga után, felettébb érdekes, hogy a harmadik generáció hogyan örökölt sokszínű egyéniségéből. Haszmann József Budapestről került Kommandóra mérnökként, tőle örökölhette műszaki érdeklődését fia, idős Haszmann Pál; néptanítóként, tanárként a szemléltetve oktatás elvét alkalmazta, de zongorázott és hegedült, gyönyörűen rajzolt, festett, faragott, és szellemi tevékenységet is magas fokon művelt. Cseh Idával hat gyerekük született, öt érte meg a felnőttkort, közülük egy fiatal korában elhunyt, négyen élnek még a mai nap is, három fiú- és egy lánytestvér, aki Kolozsvárra ment férjhez. Akik itthon maradtak, mindannyian az udvarban, a Cseh-kúria körül, mint egy nagy család élnek: Lajos és az ikrek, József és Pál. Lajosnak két fia, egy lánya van: ifjabb Lajos – aki Tóniként ismert – ezermester, már gyerekkorában is állandóan szerelt, nem lehetett elszedni a gépek mellől, a családban úgy mondják, a keze aranyból van. László szintén műszaki beállítottságú, a múzeum körül minden javításra szorulót megold, a fafaragást magas szinten műveli. Testvérük, Ildikó Sepsiszentgyörgyön él. Józsefnek négy lánya van, Gabika 2010-ben megkapta a népművészet ifjú mestere elismerést, ő a múzeumban a bútorfestést oktatja, a háromszéki festett bútorok motívumkincsét viszi tovább; Évike Csíkszeredában él, Réka Sepsiszentgyörgyön rajztanár, Ágota pedig Marosvásárhelyen a zeneművészeti egyetemen tanul. Pálnak, mindenki Pali bácsijának Orsi az egyetlen gyermeke – bár Székelyföldön a gyermek fiút jelent. – Valahogy úgy alakult a családban, és ez nagyon jó, hogy mindenki valami máshoz ért – foglalja össze Haszmann Orsolya. – Csodákra is képes egy ilyen család, ha ezt a sok mindent összeteszi: egyik fest, a másik a motort szereli, a harmadik gyönyörűen farag, a negyedik kiadványokat szerkeszt, olyan szépen össze tud ez állni.
Lelkecském... – Idős Haszmann Pál, ha most szólhatna hozzád, tudom, úgy kezdené mondanivalóját, hogy lelkecském, kedvenc szavajárása lévén – mit mondana, mit üzenne neked? – Érdekes az én és a Nagyapám kapcsolata, hiszen én nem ismertem őt, 1977-ben ő elhunyt, én 1979-ben születtem. A sorsom alakulásában vannak olyan pontok, amelyek megerősítik ezt a – lehet, kissé romantikus, lányregényes – kapcsolatot. Például, amikor elvégeztem a tanítóképzőt, Kommandóra kaptam állást, tizenkilenc évesen elképzeltem, a fenyvesek között milyen szép lesz, ott akarok én is élni, ahol ő született, mintha követném az ő útját, és ekkor még erősebben megfogalmazódott bennem, hogy mit akarok az életben. Aztán úgy alakult, hogy csak egy hónapot tanítottam Kommandón, a következő évben mentem egyetemre. Hogy mit mondana? Sokszor az ember elkeseredik vagy elfogy az ereje, én olyankor mindig rá gondolok, ezt nem tudom megmagyarázni, de tudom, érzem, hogy valahol van és vigyáz, és figyel, és ebben én hiszek, és ez akkora erőt ad, hogy olyan lehetetlen helyzetekben, amikor más ember azt mondaná, nem lehet, én akkor is azt mondom, hogy de igen. Tavaly, nagyapám születésének száztizedik évfordulójára nagy ünnepséget szerveztünk, háromszáz meghívott, ennyi embert csak az udvaron lehet fogadni. Egész héten esett az eső, vannak sátraink, de nem annyi, hogy mindenki elfért volna alattuk. Mondtam mindenkinek, az ünnep napján nem fog esni, és addig mondtam, hogy aznap tényleg sütött a nap. Én hiszek abban, hogy fenn, lenn valahol minket nagyon szeretnek, mert mindig olyan szépen tudnak így az időjárással kapcsolatban is alakulni a dolgaink. A tavalyi ünnepségen meg is fogalmazódott, hogy ha nagyapám lenéz, akkor bizonyára örül, és van is, minek, egyrészt ott a családja, másrészt az ő álma mégiscsak valóra vált, mert sokan hittek benne, és nem hagyták cserben, és utána a fiai is akkora lélekkel, szívvel csinálták, ezt másképp nem lehetett volna.
Hogyan tovább?
– Ahogy itt az évtizedek során bevett szokás volt, ahogy fogadják a látogatókat, ahogy édesapám tud a látogatók nyelvén beszélni, az annyira sajátos, hogy épp úgy senki nem fogja tudni csinálni. De talán nem is az a cél, nem vagyunk egyformák, nekem is vannak elképzeléseim, másik generáció vagyok, aki másképp él meg már dolgokat. Természetesen messzemenően tiszteletben tartom, amit ők megalkottak és megálmodtak, ezekhez igazodva szeretném mindazt továbbvinni, ahogy eddig volt, beleértve akár az egész napos nyitva tartást is. Én 2012-től beiratkoztam doktori képzésre, a múzeum története a doktori disszertációm témája, egy ilyen negyvenéves múlttal rendelkező intézménynek nagyon időszerű lett most már megírni a történetét, idős Haszmann Pál munkásságát, aztán a további éveket, hogy az akkori politikai viszonyok között hogyan jöhetett létre egy ilyen intézmény, milyen kapcsolatrendszerek működtek, számomra ez nagy kihívás.
Azontúl raktárakra lenne szükségünk a tárgyak szakszerű tárolásához. Jó lépés volt az őszi gépésztalálkozó, felbecsülhetetlen, amit a magyarországi barátaink tettek, önzetlen segítségüknek köszönhetően beindult két traktor, amelyek nagyon romos állapotban kerültek a gyűjteménybe. Nagyon fontos lenne minél több régi tárgyat használatba helyezni ilyen szinten, a múzeum nemcsak attól lesz élő, ha az emberek itt alkotnak, vagy egyszerűen csak bejönnek ide, hanem hogy a tárgyak is újra meg tudnak szólalni. A szövőszékek például a székely házakban állandóan fel vannak vetve, és annyi lehetőséget kínál még az udvar és a park, időszerű terv többek között egy kemencét építeni, ahol kenyeret lehet sütni, és vannak még olyan dolgok, amik itt vannak a kezünkben, és még jobban ki kell aknázni, hogy haszna legyen az idelátogatónak belőle.
Vagy a múzeumpedagógia. Az iskolákkal való kapcsolattartása a múzeumnak mindig is jó volt, de még nagyobb hangsúlyt fektetünk erre, mint eddig, és ezután is szervezünk közös programokat. A faluhoz az iskolán keresztül lehet leginkább közeledni, ha valamit szervezünk, ahol a gyerek részt vesz, elhozza a szülőt is. Azt szeretném, ha a csernátoni azt érezné, hogy ő itthon van, nem kell kopognia a kapun, bármikor bejöhet, hozza el a vendégét, találja fel magát az udvarban. Mi kaptunk egy feladatot, senkinek, aki itt dolgozik, ez nem munkahely, hanem életforma, ezt én őszintén és lelkemből, semmi külső kényszer nélkül felvállaltam, és ebben hiszek. Hogy mire jutok, majd elválik, vannak tervek, célok és jó erős akarat, gondolom, hogy amit hátrahagyunk, az pont olyan hiteles lesz, mint amit mi kaptunk.
Pali bácsi intelmei
E jövőfaggató írás belső felépítése igazából azt követelné meg, mielőtt Haszmann Orsolyát kérdeztük volna terveiről, elképzeléseiről, előbb Haszmann Pállal mondassuk el, miért éppen Orsira testálta a jövő építését. A sorrendet azonban tudatosan cseréltük fel, hiszen Pali bácsi szavai, bár konkrétan a múzeum jövőjére vonatkoznak, minden magyar számára megszívlelendő intelmek. – Nem is én döntöttem abban, hogy Orsi folytassa a munkánkat, hanem ő maga ennek a hivatásnak él, szereti, érdekli, itt nőtt fel velünk, de hát végül is minden gyerek, bármelyik vihetné tovább. Én talán Orsiban látom azt az utódot, aki a többieket maga mellé fogva, egyiket sem kizárva, együtt viszik tovább. Bízom abban, hogy mindazt, amit próbáltunk idáig a magunk módján, szerény lehetőségeink és tudásunk szerint építeni, ennek a talán még félig fel nem épített háznak a derekát meg tudja rakni, és valaki majd egyszer befedi ezt a jelképes épületet, mert akkora munka áll előtte, hogy ő sem fogja tudni. Rárak ő is egy tetőt, de én mindig azt mondtam, hogy valamikor ezt az építményt színes zsolnai cseréppel kellene befedni. Hogy ez az intézmény, aminek megszületett, aminek eleink kigondolták, úgy éljen. Töltsék meg tartalommal, a múzeumpedagógiai tevékenységgel csalogassák be a gyerekeket, mert valamikor magunk is így örököltük édesapánktól, hogy bizony ide el kell hozni a fiatalokat, meg kell szerettetni velük a múltat, megismertetni gyökereiket, az értékeket. A tárgyi emlékek mesélnek, csak meg kell szólítani őket, de ahhoz, hogy megszólíthassák, tudni kell róluk sokat.
Mindig fel kell ismerni azokat a pillanatokat, amikor egyet lehet előre lépni. Ez sem könnyű, ezekben a nehéz időkben sem könnyű, mert úgy meglódult ez a világ, én már csak tapasztaltam az elmúlt húsz év alatt, az azelőtti nyomorúságos kényszer után hirtelen egy nehéz ruhát vetett le az ember, és rá kell döbbennie arra, hogy más módszerekkel, rafináltabban, de ugyanazt a nehéz ruhát akarják ránk visszaöltöztetni, azt a súlyt rárakni a székely-magyarság vállára, hogy húzza. Még mindig azokért az időkért kell dolgozni, melyek majd egyszer valóban teljesen szabaddá teszik az embert gondolkodásában, lelkében, cselekvésében, és azt teheti a maga jó elgondolása, hite szerint és úgy cselekedve, hogy hasznára lehessen a közösségének, nemzetének, fajtájának. Annyi mindent kaptunk szüleinktől, bár még többre hallgattunk volna annak idején, de hát ez így van minden ember életében, hogy mire éppen megvilágosodna annyira, akkor elmennek a drága jó emberek, elmennek az élet rendje szerint, de amivel minket feltarisznyáltak, abból szeretnénk most átadni. Szélesíteni kell a kört, bekapcsolni a Kárpát-hazát, itt állandóan pezsgő művelődési életnek kell lennie, mert láthatjuk-tapasztalhatjuk, mekkora nagy bajban van a nemzet, közömbösségre nem lehet székely-magyar jövőt építeni.
Minket nem tudnak elküldeni nyugdíjba. Most is azon törjük a fejünket, hogy mivel gazdagítsuk a gyűjteményt, annyi mindent meg lehet még menteni az ócskavas éhes szájából. És nem arról van szó, hogy mi tulajdonoljuk a legnagyobb gyűjteményt, nem. A múltkor is valaki azt mondta, milyen gazdag, mennyi mindene van. Mondtam, nem, ez nem az enyém, ez nem az öné, ez a székely-magyar nemzeté, ennek ön is, én is részesei vagyunk. Örülünk, hogy ezek mellett a fiatalok mellett még itt lehetünk, támogathatjuk a jó gondolataikat, egyeztetve, ez persze sokszor még vitákat is szül, nemzedékek között a gondolkodási különbség érthető, de csak buta ember, aki ezzel vitázik, az okos ember azt mondja, bizony igaza van, csak most álljak mellé, hogy nehogy magára borítsa a kerítést, el lehet mellette menni fogódzkodva is. Nem fogom vissza a fiatalos, jó gondolataiban, hevületében, tudásában és energiájában, azt nem tenném meg, és nem tenném meg egyik gyerekkel sem, hanem arra a csapásra szeretnénk irányítani őket, amiről azt gondoljuk mi, hogy jó. De lehet, hogy mellette egy másik csapás jobb, hát akkor menjen azon, csak jó helyen likadjon ki az erdőből, ahogy a székely mondja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2014. március 19.
Hagyományápolásra buzdít Áder János (A magyar államfő Háromszéken)
Székelyföldi, 1848–1849-es tematikájú magánlátogatásának második napját a Székely Nemzeti Múzeumban kezdte Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita. Ezt követően útjuk Kézdiszékre vezetett, Csernátont és Kézdivásárhelyt látogatták meg, majd a Nyergestetőn állítottak kopjafát. Erdélyi körútjukat Hargita megyében folytatták tegnap délután.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul és kísérete körében az elnöki pár gyalog érkezett a Székely Nemzeti Múzeumhoz, melynek kapujában Vargha Mihály igazgató köszöntötte őket. Az előcsarnokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte a vendégeket. Először az In memoriam Gábor Áron (1814–1849) állandó kiállítást mutatta be az igazgató, s azon belül is Gábor Áron ágyújához vezette a vendégeket. Majd a kökösi csata térképe és a székely Munkácsy, Gyárfás Jenő nagyméretű festménye, a Gábor Áron halála előtt időztek. A lovagterem felé menet Vargha Mihály megmutatta a székely nemzet pecsétnyomójának képét, utána a legfrissebb, nemrég az alkalomra megnyitott időszakos kiállítás, A szabadságharc ereklyéi című tárlat következett. Vargha Mihály tárlatvezetését Tamás Sándor kiegészítései fűszerezték. A hivatalos programban ennyi szerepelt, de az igazgató még becsalta a vendégeket a kápolnaterembe, ahol a Haza a mélyben című kiállítást mutatta meg, s a múzeum nagy kincsét jelentő Apor-kódex nemesmásolatát. A látogatás végén ajándékokkal kedveskedtek az elnöki párnak: Tamás Sándor Gábor Áron arcképének másolatával és a nemrég megjelent Descriptio Transilvaniae térképkatalógussal, Antal Árpád a Cserey Zoltán és József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című munkájával, Vargha Mihály múzeumi kiadványokkal. Az elnökné asszony a Guzsalyas Alapítvány nemezsálával és egy festett faládikával gazdagodott. Ezt követően az államfő beírt a vendégkönyvbe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848–49-es kiállításért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, hogy megismerje történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás: legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak”. Ezt aláírta mind Áder János, mind Herczegh Anita. Tamás Sándor rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai gyakran jönnek Székelyföldre, és hívja, jöjjenek minél sűrűbben, hisz Erdély, s azon belül bármely térség magyarjai ugyanúgy a magyar nemzethez tartoznak, mint a magyarországiak. Tisztelgés a ’48-as hősök előtt
Délelőtt 11 óra körül érkezett meg az elnöki pár és kísérete Alsócsernátonba, ahol a Haszmann Pál Múzeum bejáratánál Bölöni Dávid polgármester, Haszmann Pál és D. Haszmann Orsolya, a múzeum volt és jelenlegi vezetője köszöntötte, majd népviseletbe öltözött csernátoni fiatalok szilvapálinkával és frissen sütött kürtőskaláccsal kínálták őket. Megtekintették a kopjafákat (felvételünk), a technikatörténeti kiállítást, a régi mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményt, valamint a Damokos-kúriában berendezett múzeumi termeket, az államelnök beírt a múzeum aranykönyvébe, tisztelgett Végh Antal és Bod Péter mellszobra előtt. Háromszéki körútjukat Kézdivásárhelyen folytatták, a Jazz Cafféban elfogyasztott kávé után a déli harangszót követően Áder János a biztonságára diszkréten vigyázó magyar és román testőrökkel körülvéve gyalog tette meg az utat Gábor Áron szobráig, ahol mintegy háromszáz fős összesereglett tömeg fogadta tapssal. A szobornál díszőrséget állt a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület két huszára. Az elnöki pár koszorút helyezett el az ágyúöntő hős szobrának talapzatán, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Bokor Tibor polgármester üdvözölte a köztársasági elnököt. Rövid beszédét „Mindig szeretettel várjuk önt vissza Kézdivásárhelyre” szavakkal zárta. Áder János megköszönte a nagyon meleg fogadtatást, és elismerését fejezte ki, hogy ápolják „mindannyiunk hőse, Gábor Áron emlékét”. A szobortól az államfő és kísérete a 11-es udvarteret járta végig, majd a 10-es udvartéren, az Incze László Céhtörténeti Múzeum udvarán keresztül – ahol megtekintette Gábor Áron ágyújának hű mását – tért vissza a főtérre. Továbbutazása előtt Bokor Tibor polgármesternek elmondta, hogy a nyáron Csernátonba jön, amikor ismét meglátogatja a céhes várost, ahol nagyon jól érezte magát. A magyar államfő és kísérete Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre utazott, ahol felavatta az 1848/49-es szabadságharcban itt elesettek emlékére általa állíttatott, a csíkszeredai Művészeti Népiskola műhelyében készült monumentális kopjafát. A Nyergestetőn Áder Jánost fúvószenekarral és huszárokkal fogadták, házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök, a Csíki Területi RMDSZ elnöke és Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Áder János megkoszorúzta az emlékművet, majd a kopjafához vonult a vendéglátókkal együtt, ahol András Lajos faragómester, a Művészeti Népiskola oktatója elmagyarázta az alkotást díszítő motívumok jelentését. A kopjafát Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. november 3.
„Csak egyfajta igazság van”
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa centenáriumi emlékestet szervez az első világháborúról hétfőn 18 órától a Lazarus-házban, amely keretében, többek között, Koszta István hadtörténész A sors kereke a végzetre forog? című könyvének első kötetét mutatják be. A szerzővel beszélgettünk.
– Már száz év telt el a háború kirobbanásától. Most jobban átláthatjuk a történteket, mint elődeink, akik akkor éltek?
– A tapasztalat szerint az idő múlásával mindig újra és újraértelmezik a múltat. Minden nemzedék a maga képére próbálja alakítani a mondandóját. Ezzel egyetlenegy baj van a kutatók, vagyis a történészek, hadtörténészek szemszögéből. Szerintünk ugyanis egy dokumentum csak egyféle igazságot tartalmazhat. Nem az idő múlásához kell viszonyulni, hanem mindig alapkutatást kell végezni. Jelenleg a háromkötetes sorozat második kötetét írom, és rábukkantam egy érdekes epizódra: már 1914-ben kiderült, hogy a háború az Osztrák-Magyar Monarchia számára egy fiaskó volt. Már akkor tudták egyesek, hogy belebuktunk. Csakhogy ezt már akkoriban próbálták elhallgatni, elmaszatolni. A korabeli sajtó 1914-ben egyáltalán nem tudósított arról, hogy a monarchia szerbiai és oroszországi hadjárata is kudarcba fulladt. Aki nem végez alapkutatást, erre semmiképp nem jöhet rá.
– Eszerint egy erőteljes cenzúra létezett?
– Pontosan. Letiltottak mindenféle hírszolgálatot, a magyar sajtónak például Tisza István miniszterelnöki hivatala adhatott ki bármilyen háborúhoz köthető információt. Ha az ember megnézi az 1914-beli magyar újságokat, a monarchia hadseregével kapcsolatosan nem tájékoztatnak, hanem arról írnak, hogy a szövetségeseink, a németek milyen sikereket érnek el. Később megjelenik, hogy elfoglaltuk Szabácsot, de ez nem volt igazi hadi siker, néhány napra rá az osztrák-magyar haderő ki kellett onnan vonuljon, persze erről már nem tájékoztatnak. Ha nem ásol le az alsó rétegig, valószínű, hogy hamis képet tudsz kialakítani az első világháborúról.
– Melyek azok az iratok, amelyből mindez megtudható?
– Volt a monarchiának egy belső hírszolgálata, amely pontosan ismerte a valós fejleményeket, ennek a dokumentumait kell előkeresni, nagy részüket a bécsi hadtörténeti levéltárban. Bécsben nemcsak a hadtörténeti, hanem az egyetemi levéltárat is felkerestem, kiderült: az egyetemen jelenleg van egy olyan fiatal nemzedék, amely tanulmányi feladatként kapta, hogy mesteri vagy doktori fokozathoz a levéltár dokumentumait feldolgozza. Olyan tényekre bukkantak a háborúval kapcsolatosan, amelyet a mi történész generációnk eddig nem ismert. Ezeket most nem árulnám el, de megtalálják könyvemben. Voltam Párizsban, ahol a történeti levéltárat és a külügyminisztérium levéltárát tanulmányoztam, ott kizárólag a háború hadműveleti része érdekelt. Ezekből a dokumentumokból tudtam meg például, hogy habár a monarchia még nem üzent hadat Belgiumnak, mégis már 1914. augusztus 12-én az osztrák tüzérség segítette a németek ottani hadműveleteit. Ekkor jöttem rá, hogy a monarchia hadserege felkészületlenül sodródott bele a totális háborúba, ezért választottam ezt a könyv címéül. Átkutattam a magyar hadügyi levéltárat és a zsinati levéltárat, Tisza István levelei érdekeltek. Tisza aláírása nélkül nem mehetett ki egyetlenegy dokumentum sem 1914. június 4. óta a monarchia kancelláriájáról. Az akkori magyar miniszterelnöknek mindenre volt válasza, ráadásul nem változtatgatta véleményét, mindig következetes volt. Ezért is vallom, hogy nem kell nekünk találgatni, hogy ő mit akart, hanem teljes terjedelmében át kell vizsgáljuk a leveleit. Az eddig publikált leveleihez azért nem nyúltam, mert rájöttem, hogy nem mindent közöltek a teljes terjedelmében. Ha egy levélnek csak néhány bekezdését ragadjuk ki, és ezt kezdjük értelmezni, akkor már úgy vélem, hogy nem az egykori magyar miniszterelnök, hanem a saját álláspontunkat kezdjük bizonygatni.
– Úgy gondolta, hogy több hibás kép él a köztudatban az első világégésről, ezért fogott neki könyvet írni?
– Nem, engem főképp 1916, a románok bevonulása érdekel, de ehhez meg kell érteni az előzményeket is. A háborúba való belépésük pontos megértéséhez is szerintem szükséges visszanyúlni a kezdetekhez.
– A háború végéig követi majd a történteket?
– Nem, 1917 nyaráig követem. '17 tavaszán a monarchia hadserege próbált besegíteni a németeknek Románia elfoglalásába. Focşani környékén próbálták a frontot felborítani, ha ez akkoriban sikerül, akkor másképp is alakulhattak volna a fejlemények, mivel az oroszok akkoriban ideig-óráig kiléptek a háborúból. Ez is kudarcba fulladt, és szerintem ez az a momentum, amikor a háború sorsa végképp eldőlt.
Centenáriumi emlékest a Lazarus-házban
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében az első világháborúról szóló könyvbemutató és helytörténeti kiállításmegnyitó lesz hétfőn este hat órától a Lazarus-házban. Koszta István helytörténész A sors kereke a végzetre forog? című könyvét Szőcs Géza költő méltatja. Tánczos Vilmos néprajzkutató, docens Élő emlékezet címmel a százéves Vitos Imre emlékiratait ismerteti, illetve Haszmann Orsolya muzeológus a Nők és szerelem az I. világháborúban témában tart vetítéssel egybekötött előadást.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro2015. március 4.
Hagyományőrzés új köntösben (Év elején a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban)
A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban járva az intézmény tavalyi megvalósításairól, valamint a 2015-re tervezett programokról faggattuk Dimény-Haszmann Orsolya muzeológust, aki munkatársaival éppen a Maszkások című farsangi múzeumpedagógia tevékenységet vezette. A vidám hangulatú, tartalmas tevékenységről, ahol farsangi népszokásainkról is hallhattak, elégedetten távoztak a mosolyogó, alkotásaikat büszkén mutogató kisdiákok.
Sokszínű évet zártak
A muzeológus a tavalyi eseményeket összegezve elmondta: a múzeum, valamint a mellette működő népfőiskola rendezvényekben gazdag évet tudhat maga mögött. Ezek nagy részét önerőből, illetve pályázatok segítségével valósították meg. A múzeum mellett működő Haszmann Pál Közművelődési Egyesülettel pályáznak a rendezvények, programok kellékeinek beszerzésére, de kiállításaik fejlesztésére, korszerűsítésére is. Ezen kívül mindig akadnak lelkes támogatók, akik önzetlenül járulnak hozzá az intézmény gyarapodásához. A programok megvalósításában segítenek önkéntesek, szakemberek, a faluban működő más egyesületek is. Az IKA Ifjúsági Egyesület égisze alatt működő Pántlika Néptánccsoport fiataljai tavaly több programba is bekapcsolódtak. A Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány nyomdai költségeit már három éve az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum biztosítja. Ez a lap nagyon fontos az intézmény életében, hiszen teret ad a tudományos dolgozatok, levéltári kuriózumok közzététele mellett annak is, hogy a múzeumban zajló munkáról beszámolhassanak a mindenkori látogatóknak, s ezáltal is még több érdeklődőt vonzzanak be. A cél, hogy a Haszmann Pál által megálmodott kiadvány folytonosságát továbbra is megőrizzék. Számszerűsítve az elmúlt év rendezvényeit, elmondható: hat koncertnek, öt könyvbemutatónak, három időszakos kiállításnak és kilenc különféle múzeumpedagógiai foglalkozásnak adott otthont a csernátoni skanzen. D. Haszmann Orsolya kiemelte évente visszatérő pécsi barátaikat, a Míves Mag Műhely alkotóit és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány képviselőit, akik tavaly baranyai értékeket és hungarikumokat hoztak magukkal, kiállítás, zene, előadás formájában, valamint a pécsi MárkusZínházat is, akik varázslatos előadásukkal egyből belopták magukat a csernátoniak szívébe. Velük is dédelgetik a múzeum munkatársai már az idei közös terveket.
Táborozók és burrogtatók a múzeum udvarán
A közel félévszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül őrzik, viszik tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig van csoport vagy egyéni alkotó, aki Haszmann Gabriellával bútorfestést tanul vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesi el. A Művészeti Népiskola két éve – felelevenítve a régebb is sikeres kapcsolatot – ismét Csernátonba helyezte fafaragó-képzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. A két intézmény munkája így nagyon szépen kiegészíti egymást, várják a faragás iránt érdeklődőket, lessenek be az alkotóműhelybe, kapcsolódjanak be a munkába. A kézműveskedés mellett a táborok sora két éve új színt is kapott. Immár olvasótábornak is otthont adnak, mely a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral való jó kapcsolatuk egyik hozadéka. A programmal – mely egy vetélkedőből, majd annak jutalomtáborából áll – a Kovászna megyei 5–8. osztályos diákokat szólítják meg, terveik szerint idén már szórványkitekintéssel is. Ezt a programot is pályázatokkal valósítják meg, 2014-ben a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és helyi vállalkozók támogatták a rendezvényt. Július közepén idén is megszervezik a tábort, a vetélkedőt májusban tartják, március közepén hirdetik meg az idei témát. Másik nagyobb szabású rendezvény, amit már két éve, szintén a könyvtárral közösen sikeresen bonyolít a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület, a Sebő együttes Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Jordán Tamás színművész kíséretében tartott erdélyi koncertkörútja. Idén ősszel Kányádi Sándor költészetét hozzák el. Szintén a megyei könyvtár a partnerük abban, hogy olyan írókat, költőket, néprajzosokat hívhatnak meg, akik egyébként nem jutnának el vidékünkre. Havonta tartanak könyvbemutatót, közönségtalálkozót vagy előadást – sorolta D. Haszmann Orsolya.
Haszmann Lajos restaurátorként dolgozik, a gépek szerelmese, közismerten jó szakember. Ő idén a régi gépek javítására, karbantartására helyezi a hangsúlyt, hiszen a tervek szerint ősszel ismét burrogtatnak. Az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény köré szerveződik a Csernátoni Burrogtató, mely 2015 egyik kiemelt eseménye lesz, a gyöngyösi Lévay Sándor gépgyűjtő, vállalkozó támogatásával, partnerségben a mezőkövesdi Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeummal. Ezt a programot Csernáton Község Polgármesteri Hivatala és itthoni vállalkozók, gépészszakemberek támogatják.
Irodalom, történelem is helyet kap
A Tudatom, hogy én még jól vagyok – Írott és tárgyi emlékek az első világháborúból című kiállítás – melyet tavaly ősszel nyitottak –, idén is látható lesz, ehhez március–június időszakban múzeumpedagógiai tevékenységeket társítanak különböző korosztályoknak, valamint történelmi előadások, könyvbemutatók is színesítik majd a programot. A múzeumpedagógiai tevékenységek márciusban ünnepi hangolódással folytatódnak, ahol nemzeti ünnepünkre készülhetnek fel a programba bekapcsolódók, március 23-a és április 2-a között pedig a hagyományos tojásíró-tanfolyamra várják az érdeklődőket. A különleges iskolai hétre is kínálnak programot. A könyvbemutatók sorát januárban hazai szerző nyitotta, Dimény H. Árpád kötetbemutatójával tisztelegtek a magyar kultúra napja előtt, februárban Molnár Vilmossal ismerkedhettek a csernátoniak. A sort a Székelyföld kulturális folyóirat munkatársai, írók, költők folytatják az elkövetkező három hónapban. Mindeközben tart a tárgygyarapítás is, és szemlátomást modernizálódik a gyűjteménycsoportok szemléltetőanyaga. Tavaly a Bethlen Gábor Alap támogatásával öt múzeumi bábut vásároltak, melyekkel „életet” varázsolnak a skanzen székely házaiba úgy, hogy a helyi viseletet is megmutatják. Az anya- és a fenntartó intézmény, Kovászna Megye Tanácsának támogatásával idén újrazsindelyezik a bélafalvi székely házat, illetve egy új időszakos kiállítással is készülnek, melyet júniusban nyitnak majd meg a látogatók előtt. „Hála Istennek munkánkban mellettünk állhatnak szüleink, akik tanácsaikkal, szaktudásukkal segítik megvalósítani terveinket, oroszlánrészt vállalnak még mindig a gyűjtő, rendszerező munkában. Ez olyan »mankó«, amely biztonságot ad, irányt szab és megerősít” – összegzett Dimény-Haszmann Orsolya, az intézmény muzeológusa, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. június 30.
Forog a táborkerék (Alsócsernátonban)
Háromszéki óvónők kézműveskednek tegnaptól az alcsernátoni Haszmann Pál Múzeumban (fotó), velük egy időben budapesti diákok táboroznak ugyanott. A táboridényt a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum nyitotta június közepén, a képzőművészeti szakos diákok a Múzeumok éjszakája gazdag programjában is részt vettek.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral tavasszal közösen szervezett Híres mesterségem címere vetélkedő hét nyertes csapata július közepén jutalomtáborozik Alsócsernátonban, a diákok ezúttal mutatják be a kiválasztott mesterekről készített kisfilmeket – közölte Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, múzeumvezető.
Az olvasó- és kézművestábort a Magyar Olvasástársaság is támogatja. Szintén jutalomtáborba érkeznek kisújszállási tanulók, augusztusban lujzikalagori gyermekek táboroznak a múzeum udvarán, és már júliusban megkezdik az előkészületeket az őszi Csernátoni burrogtatóra. Az Erdélyben egyedülálló szerszám- és mezőgazdaságigép-gyűjtemény köré szervezett találkozót a Mezőkövesdi Mezőgazdaságigép-múzeummal közösen szervezik Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó támogatásával, aki a gépek javításában, előkészítésében is munkát vállal. A nyári táborok szervezői számítanak a Haszmann család kézműves szakértelmére, a nemezelés, bútorfestés, fafaragás oktatásába bekapcsolódik a múzeum teljes munkaközössége, de a múzeum kapuja nyitva áll a turisták előtt is, akik a kiállítások mellett a régi parasztházakat, a kopjafaerdőt, a szabadtéri mezőgazdaságigép-kiállítást is megtekinthetik.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. október 12.
Csernátoni burrogtató
A VI. Székelyföld Napok programsorozat részeként a Csernátoni burrogtatóra szombaton került sor. A sikeres rendezvény két éve indult azzal a szándékkal, hogy évről évre megrendezendő őszi eseménye legyen a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak.
A burrogtató elsősorban gépésztalálkozó, ahol az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. Magyarországi és hazai szakemberek közreműködésével kínáltak szombaton egész napos programot, a szakmai rész mellett az egész család számára biztosítottak elfoglaltságot. Idén a gyűjteményből a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktor volt a középpontban. A szombati nap folyamán volt traktorfelvonulás, gépbemutató, előadás, kiállítás és családos program. D. Haszmann Orsolya, a múzeum vezetője elmondta: ezek a gépek egy-egy falusi közösségben fontos szerepet töltöttek be, és a mai fiataloknak is tudniuk kell, hogy a régi gépeknek nemcsak hangjuk, hanem lelkük is van, nem ócskavasak, amelyek a gépszínek alatt állnak, hanem működőképes, „lelkes” gépek. Azt is bejelentette, hogy a burrogtató nem jöhetett volna létre két nagyon fontos partner nélkül, akiknek a buzdítására és segítségével zajlott a rendezvény, egyik a gyöngyösi Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő, aki magával hozta szakembereit és Magyarország legnagyobb Hofherr-gyűjteményének négy múlt századbeli traktorát is, másik pedig Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója. Idén már nemcsak a magyarországiak hozták el régi, működőképes gépeiket Csernátonba, hanem felső-háromszékiek, helybeliek, szentkatolnaiak, csíkszeredaiak és székelyudvarhelyiek is. A múzeum vezetője azt is elárulta, hogy a burrogtatót megelőzően az intézmény szakemberei darabokra szedték és összerakták a Hofherr-traktort, és el is indították, majd a gyöngyösi és mezőkövesdi szakemberekkel együtt készítették elő a „megszólaló” gépeket a szombati napra.
A rendezvény egyik fénypontját a veterán traktorok felvonulása jelentette. A sort a csernátoni múzeum százéves Hofherr-traktora vezette a Hősök emlékművéig, majd a tiszteletkör megtétele után a tíz traktor és a szintén százéves székelyudvarhelyi eke visszatért a skanzen udvarára, ahol a gépszínben megnyílt a Faekétől a Hofherr-gépig – Álomból lett valóság című vándorkiállítás. Ezt követően Kádár Zoltán és Lévay Sándor tartott a múzeum főépületében rövid előadást a bemutatott gépekről, a mezőkövesdi, illetve a gyöngyösi gyűjteményekről.
A szervezők gyermekprogramokról is gondoskodtak, voltak kézműves-foglalkozások és népi gyermekjátékok, illetve táncház a Folker együttessel, ugyanakkor bemutatták István Ildikó és barátai Utamra indulok című legújabb lemezét. A rendezvény végén a házigazdák mindenkit bográcsban készült tokánnyal kínáltak meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. október 27.
Idős Haszmann Pál megidézése
Nemcsak a család, a közösség filmje is
A Székelyföldi Dokumentumszemlére benevezett alkotások között a nagyközönség nemrég tekinthette meg a 2012-ben készült, Szelíd mosolyod immáron örök címet viselő filmet, amely idős Haszmann Pál múzeumalapító személyiségét tárja fel unokája, Dimény-Haszmann Orsolya és Kerekes Zoltán közös munkájának köszönhetően. A szerzőkkel a Jazz Bisztróban történt első kézdivásárhelyi nyilvános vetítés alkalmával beszélgettünk.
Orsolya elmondta, a filmezéseket követően szembesültek a ténnyel, hogy le kell majd rövidíteni a felvett anyagot. Szíve szerint a megkérdezettek minden szavát megtartotta volna, egyfelől, mert érdemben beszéltek a nagyapjáról, másrészt, mert személyes ismerősei is egyben, akikkel jó volt együtt emlékezni élete első rendezői filmje forgatása közben. Zoltánnak viszont nem ez az első alkotása, így ő szigorúbban mérlegelt a szövegek vágását illetően.
A forgatások óta eltelt időben a szereplők közül már többen eltávoztak az élők sorából, így a múzeumalapítón kívül nekik is emléket állítottak a dokumentumfilmmel. Említésre méltóak a hetvenes éveket bemutató archív filmrészletek. A filmszalagok évek óta egy szekrény tetején porosodtak, valószínű, valamelyik családi barát hagyta ott észrevétlenül, mert senki sem tudta, mit tartalmaznak, míg csak egyszer meg nem nézték azokat.
Kerekes Zoltán operatőri munkásságáról beszélgetve megtudtuk, a több száz általa rögzített eseményt az évek során megőrizte, hogy a majdani csernátoni polgárok ezekből is láthassák majd elődeik törekvéseit. A múzeumalapítóról szóló film megtekintését követően megfogalmazódott egy új kérdés: lesz-e folytatása ennek a dokumentálási munkának, például a Haszmann fivérek életéről, az általuk továbbvitt életműről, amelynek mondanivalóját ki más fogalmazhatná meg a leghitelesebben, mint azok, akik nap mint nap találkoznak velük.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely2016. január 16.
Idén is lesz burrogtató (Csernátoni Haszmann Pál Múzeum)
Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.
Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora. – Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte... – Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek.
– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.
– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg.
– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak.
– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat. – Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?
– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyvbemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2016. február 4.
Minden halál más…
Könyvbemutató a múzeumban
Kedden a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban dr. Balázs Lajos csíkszeredai néprajzkutató, egyetemi tanár Minden halál más… Az elmúlás szokásvilága a székely-magyaroknál címmel telt ház előtt tartott vetített képes előadást, és bemutatta az újra kiadott, Menj ki én lelkem a testből… című könyvét.
A jelenlevőket D. Haszmann Orsolya muzeológus köszöntötte, majd Balázs Lajos Csíkszentdomokos átmeneti, sorsfordító szokásait – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató szokásmonográfiáinak Sorsfordulások rítusai a székely-magyaroknál címmel kiadott, kibővített, hármaskönyvbe rendezett kötetei közül a tavaly megjelent harmadikat ismertette.
A csíkszentdomokosi elmúlásról és temetkezésről szóló „fekete könyv” – amint azt a szerző nevezte a borító színére utalva – az elválasztó, eltávolító és beavató, beépítő rítusokat mutatja be, azt, hogy „mit tesz a székely közösség embertársával, amikor úgy látja, hogy elindul a »kapu« felé, amikor megközelíti azt, amikor át kell lépnie a »küszöböt«, illetve, amikor átlépte azt” – fejtette ki Balázs Lajos, mindezt a négy évtizedet felölelő kutatómunka során készített fényképekkel és hangfelvételekkel illusztrálva. A bemutatót követően a szerző dedikált.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. március 21.
Nótázás a múzeumban
Daloskönyv egy édesanya emlékére
Péntek este a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban telt ház előtt mutatták be Fülöp (Könczei) Magdolna újra kiadott, Háromszéki kerek erdő című dalgyűjteményes könyvét.
Az eseményen a helyi érdeklődők mellett a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének tagjai is részt vettek. A jelenlévőket D. Haszmann Orsolya muzeológus köszöntötte, majd Biszak Enikő nőegyleti tag mutatta be a könyvet.
Ezt követően a szerző az édesanyja, Könczei Magdolna tanítónő emlékére kiadott könyv születésének történetéről és régi emlékeiről beszélt. Hangsúlyozta, a 739 dalszöveget felvonultató kötet nem az összmagyar dalkincset tartalmazza, hanem azokat a népdalokat, műdalokat, gyerekdalokat, amelyeket gyerekként hallott, tanult, és a lelkébe ivódtak. Vetített fényképekkel idézte fel édesanyját, valamint az egykori csernátoni tantestületet, majd többen megosztották emlékeiket az egykori tanítónőről.
Az est dedikálással, nótázással zárult, közben a jelenlévők finom süteményeket kóstolhattak, köztük a Könczei Magdolna receptje alapján készült „tisztességes almás tésztát” is.
Daczó H. Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2016. június 25.
Értékmentés csikorgó ajtók nélkül (Beszélgetés Haszmann Pállal, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott igazgatójával)
Kiegyenesedni, elfelejteni az évszázados szereptévesztést, úgy segíteni a fiatalokat értékmentő érdeklődésük kibontakoztatásában, hogy közben ne érezzék tolakodásnak: többek között ezekről a témákról beszélgettünk Haszmann Pállal, a csernátoni tájmúzeum nyugalmazott igazgatójával.
– Naponta több látogatói csoportnak mesél erről a múzeumról. Emlékszik még az első tárlatvezetésére? – Könnyű erre válaszolnom, s nem csak azért, mert a kor előrehaladtával élénkebben emlékszünk a korábbi múlt történéseire, mint a tegnapiakra. Ami 1973 februárjában megesett, az a múzeum, a népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület alapítására összesereglett rengeteg ember fogadását jelenti, de azt is, hogy drága emlékezetű szüleim úgy hajítottak a mély vízbe bennünket Jóska és Lajos testvéremmel együtt, hogy csak úgy csobbantunk. A múzeumi anyag rendezése, a nyitásra való készülődés során egyre több munkát terheltek ránk. Sok jó ember lesz itt, fiaim, mondta édesapám, s bár sokan lesznek az adományozók közül is, valamennyi kiállított tárgyról el kell mondani, mi mire való. A gyűjtés során is jelentős tárgyismeretünk alakult ki, mi pedig akkor sodródtunk a néppel, ők kérdeztek, mi igyekeztünk válaszolni, de a kérdésekből is tanulni. Persze évekbe telt, míg kicsiszolódott a mondandónk, amelyet aztán az egyes látogató csoportok összetételére, érdeklődésére alakítunk.
– Mindig egyértelmű volt, hogy önök, fiúk a szülők örökségét viszik majd tovább?
– Egy családban jelentős mértékben meghatározó a szülői minta. Sokszor nélkülözés közepette, de mindig hivatástudattal élő értelmiségi családnak számítottunk. Nem él bennem olyan emlék, hogy bármikor is szívesebben mentem volna futballozni, amikor édesapám éppen elcipelt bennünket egy házépítéshez, ahol az alap kiásásánál régi cserépdarabok kerültek elő. Sikerélménynek számított, ha letisztíthattuk, hazavihettük, megmenthettük őket. Édesapámat minden érdekelte, s ezt az érdeklődést igyekezett átadni nekünk, azokat a gyökereket, amelyekbe bele lehet kapaszkodni, amelyek nélkül nem lehet élni. De megtanított a ház körül szükséges eszközök elkészítésére is, a kézügyességet pedig bizonyára a génjeinkben hoztuk magunkkal.
– Azért vesszőseprűt kötni talán ma már nem annyira fontos...
– A készségek, a szépérzék fejlesztése viszont minden gyerek esetében elsődleges. A népfőiskolánkon is az ízlésvilág formálása az egyik legfontosabb feladatunk, illetve hogy megtanítsuk dolgozni a hallgatóinkat. Súlyos elmaradásaink vannak, mivel időközben több egyszemű ördögöt is adtunk a gyermekeink kezébe a televíziótól a táblagépig. Tisztában vagyok, hogy a mai felgyorsult világban már nélkülözhetetlenek ezek az eszközök, de végtelenül elszomorodom, amikor két egymás mellett ülő gyermeket látok, amint egymásról szinte tudomást sem véve matatják a telefonjukat. Édeském, vedd észre, milyen gyönyörű világ vesz körül, igyekszem mondani nekik ilyenkor.
– A csernátoni múzeum udvarán kiállított mezőgazdasági gépek láttán a környék gazdálkodási története aligha maradhat ki az ismertetésből. A műszaki jellegű ismertetés viszont legfeljebb rétegérdeklődést képes kielégíteni.
– Nyilván, ezért aztán magyarságtörténetbe, településtörténetbe oltott meséket mondok a gépeinkről. Mivel a környék mezőgazdasági múltját még mindig nem dolgozták fel a maga teljességében, roppant fontos, hogy az érdeklődő egyfajta képet kapjon a kiegyezést követő magyar mezőgazdaság és gépgyártás fejlődéséről. A tévhitekkel ellentétben a mai elcsatolt területekre csekély késéssel jutottak el a fejlesztések eredményei, korántsem volt ez elmaradott vidék. S itt máris kapaszkodhatok Végh Antal székely ezermester példájába, hiszen a Végh-féle eke gyakorlatilag forradalmasította a környék mezőgazdaságát. – Merre vezetnek az értékmentés útjai, hiszen a felfedezendő, beüzemelendő mezőgépek száma véges. Hogy néz ki ennek a gyűjteménynek a holnapja, holnaputánja?
– Mindazt, amit sikerült összegyűjteni, meg kell „vallatni”, ahogy illik, alaposan, s amit magukról „mesélnek”, papírra kell vetni. A régi jó gépészmesterek sorra hagynak itt bennünket, viszik magukkal azt a hatalmas szakmai tudást. Őket is faggatni kell, adatolni, mert utánuk már nem lesz, aki elmondja. És ne feledjük, hogy hasonló felelőtlenséggel hordjuk el a székely épített örökséget, akárcsak az erdőinket. Pusztul a székely falukép, a hagyományos háztípus, a gazdasági épületekkel roppant tudatosan berendezett székely porta. Lebontjuk az utolsó 19. századi épületet, ahogy a 19. században lebontották a 17. századit, hiába, mindig is így ment ebben a világban. A mai ember igényeinek megfelelően felhúzott épületekbe azonban be kellene lopni egy keveset a múltból, újrafesteni a régi festett bútorokat, legalább egy szobában ilyen környezetet teremteni. Nem kell minden háznak múzeumnak lennie, életszerűtlen is volna, de egy kis múltőrzéssel értékmentést hajtunk végre tárgyi és lelki értelemben egyaránt. Nem beszélve a kultúránk jelképi világa újratanulásának fontosságáról.
– Egy nemzet nagyságát hajlamosak vagyunk a pillanatnyi gazdasági-politikai ereje függvényében megítélni. A dicső múltról árulkodó csernátoni gyűjtemény képes lehet e szemlélet visszaszorítására? – Mi minden erőnkkel ezen vagyunk. Igyekszünk múzeumpedagógiai módszerekkel, írótalálkozókkal életet vinni a múzeumba, a látogatóknak pedig soha nem mulasztom el elmondani: egy nemzet értékét mindig az szabja meg, hogy mit tett le a világ asztalára. S e tekintetben nekünk minden okunk és alapunk megvan, hogy végre kiegyenesedjünk.
– Hordoz magában olyan fájdalmat, amelyet egy-egy elmulasztott alkalom, kudarcos beszerzési kísérlet, rosszul elvégzett restaurálás okozott?
– Több évtizedes gyűjtési tevékenységünk alatt bizony előfordultak esetek, amelyekből tanulnunk kellett volna. Hogy azt a gépet, azt a tárgyat akkor kellett volna elhoznunk, nem pedig egy hét múlva. Akkor talán áthághatatlannak tűnhetett a pillanatnyi akadály, de így, utólag nem tudom felmenteni magam. Egy néni például rengeteg régi, a férje után maradt dokumentumot ajánlott fel a múzeumnak, de azt mondta, menjek egy hét múlva utána, mert még bele akar nézni egyikbe-másikba. Elhanyagoltam, később mentem, s a néni közben eltüzelte a papírok egy részét. Friss élmény: az egyik Brassó megyei településen egy Hoffer robbanómotort ajánlottak eladásra, de olyan árat kértek érte, ami meghaladja az eszközvásárlásra rendelkezésre álló keretet. Igyekeztem meggyőzni, gondoljon bele, az apja, a nagyapja örökségét, emlékét akarja minél több aprópénzre váltani, a család hajdani iparkodását, takarékosságát, hogy legyen a gazdaságban egy erőgép, amely megkönnyíti a munkát. Nem sok sikerrel. Persze akadt boldogabb végkifejlet is. Csíkban egy cséplőszekrény esetében a tulajdonos kezdetben azt mondta, inkább az ócskavasba dobja, mintsem az ajánlott pénzért ideadja. Jöjjön csak ide, mondtam, olvassa el, mit ír itt a kerékagyon: Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, Budapest. Ezt maga össze tudná vágni? Hát ezt nem, mondta. A cséplőgép ma itt van az udvaron.
– Hogyan készülnek a csernátoni skanzenben Trianon közelgő százéves évfordulójára?
– Mindenekelőtt a tudatosítás szándékával és felelősségével, hogy milyen máig ható gazdasági és társadalmi következményekkel járt az impériumváltás. Mert máig gyűrűznek azok a korlátozások, félelmek, amelyeket a magyarság tudatába ültetett az a diktátum. A gúzsba kötött gondolatok mindenre kihatnak. Azóta is állandó szereptévesztésben élünk: nekünk nem könyöradományként kellene kezelnünk az önrendelkezést, hanem valami olyannak, ami jár, s amit azoknak kellene biztosítaniuk, akik annak idején vállalást tettek rá. A trianoni évfordulóra való megemlékezés előkészítése folyamatosan zajlik, még megtekinthető az első világháborús kiállításunk, amelynek alapanyagát már édesapám biztosította azzal, hogy összegyűjtötte a faluból, a környékről háborúba ment katonák, családjaik levelezését, tárgyi emlékeit. Ezt készülünk gazdagítani azokkal az elemekkel, amelyeket a háború későbbi évei „szállítottak”: a román betörés, a fokozódó nyomorúság. Terveink szerint ebben a ritmusban érkezünk majd el Trianonhoz.
– A közelmúlt, a szocializmus éveinek kutatásában osztanak-e maguknak szerepet?
– Egyértelműen, korábban is sokszor hangoztattam, hogy például a kollektív gazdaságok irattárát nem elpusztítani kell, hanem megőrizni, hiszen ezek alapján lehet rekonstruálni ezt a kort. Mindezek feldolgozását pedig közérthető időszakos tematikus kiállítások keretében kell bemutatni, hogy a mai fiatal se unja meg. Aki pedig a mai fiatalok érdektelenségére panaszkodik, annak azt üzenem: olyanok, amilyeneknek mi neveltük őket. Csak magunkon kérhetjük számon, hogy milyen útravalóval engedtük ki őket a kapun. És ma is rajtunk múlik, mivel mennek ki a múzeum udvaráról. Segíteni kell őket megnyílni, kitárulkozni, vigyázva, hogy a kitáruló ajtó ne csikorogjon.
HASZMANN PÁL
Népművész, helytörténész, Alsócsernátonban született 1942. augusztus 12-én. A múzeumalapító id. Haszmann Pál fia. Mezőgazdasági középiskolát Kézdivásárhelyen, líceumot Szászrégenben végzett. Előbb mezőgazdasági technikus Kőhalomban, Szászrégenben, 1971-től a kézdivásárhelyi múzeum alkalmazottja, 1973-tól 2015-ig a Sepsiszentgyörgyi Megyei Múzeum részlegeként működő Csernátoni Tájmúzeum, majd Haszmann Pál Múzeum vezetője volt, utódja lánya, Dimény-Haszmann Orsolya. Könyvtártörténeti, néprajzi, településtörténeti adatközlései, a sepsiszentgyörgyi textilgyár csernátoni bedolgozóiról írt értekezése, jelképmegfejtései a Művelődés, Aluta, Fórum, Korunk hasábjain jelentek meg. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj, Bartók Béla Emlékdíj, Orbán Balázs-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, Ezüstfenyő díj.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)